Széchenyi Terv Plusz
Menü

Hegykő község településrendezési terveinek módosítása, előzetes tájékoztatási szakasz!

2016. október 5.

Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a község teljes közigazgatási területének helyi építési szabályzatáról szóló 10/2017. (IX. 28.) önkormányzati rendeletének (HÉSZ) módosítását határozta el, amely szándékát a 141/2016.(IX. 28.) képviselő-testületi határozatként meghozott településfejlesztési döntésében fogalmazta meg (1. melléklet). A HÉSZ módosítására a 314/2012.(XI. 8.) Korm. rendelet 32. §-ában foglaltak alapján teljes eljárásban kerül sor, a módosítás tervi munkarészeket is érint.

A társadalmi egyeztetés lehetőségét és szabályait a 20/2015.(II. 12.) képviselő-testületi határozat tartalmazza (2. melléklet). Az eljárás során alkalmazandó partnerségi egyeztetés szabályai szerint az egyeztetésen az alábbi személyek, szervezetek vehetnek részt:
– Hegykő község területén állandó lakóhellyel rendelkező lakosság,
– Hegykő adott településrendezési eszköze tervezésével érintett településrészén telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet,
– Hegykő településen nyilvántartott, bejegyzett társadalmi szervezetek,
– a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. § (2) bekezdés a) pontja alapján a településrendezési eszközök véleményezési eljárásába bejelentkező szervezetek,
– a hegykői Római Katolikus Plébánia.

A módosítást, a rendezés alá vont területet, a rendezés célját és várható hatását a 3. melléklet mutatja be.

A hivatkozott 1-3. melléklet innen letölthető, továbbá a Hegykői Közös Önkormányzati Hivatal hegykői hivatali helyiségének titkárságán, papír alapon is hozzáférhető.

A partnerek írásos észrevételüket személyesen a Hegykői Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélszolgálatán (9437 Hegykő, Iskola u. 1.) adhatják át, postai úton ide küldhetik el, vagy elektronikus levélben továbbíthatják a hegyko@hegyko.hu e-mail címre 2016. december 10-ig.

Megosztás