Tízforrás Fesztivál 2014

2014. július 11-20.
Hegykő
Jegyárak 2014Elővásárlással -30%


2014. július 11. és 20. között 11. alkalommal kerül megrendezésre a Tízforrás Fesztivál. 10 napon keresztül, 5 Fertő-parti településen, 60 program várja vendégeit!

A fesztivál központja Hegykőn van, de Fertőhomokon, Hidegségen, Nagycenken és Fertőszéplakon is lesznek kiállítások, koncertek, kézműves foglalkozások…

Nézze élőben a Tízforrás Fesztivál szabadtéri színpadának koncertjeit webkameránk segítségével!

A fesztiválon fellép többek között: Anna and the Barbies, Kormorán, Canarro Music Group, Magyar Atom, Szabó Balázs Bandája, Kaláka, Pribojszki Mátyás Band, Budapest Bár.

A szabadtéri fesztiválnak mindig különös vonzereje van – a fantáziát ebben a tíz napban nem kell kőszínházi falak közé szorítani, határt szó szerint csak a csillagos ég szab neki.

Sokan a fesztivál időpontjához, eseményeihez igazítják szabadságukat. A községben olyan neves előadókkal találkozhat az érdeklődő az egykori grófkert fái alatt, a Fenc-házban, vagy csillagok fényében családias hangulatban, akiket másként csak monstre koncerteken, hatalmas stadionokban láthatna.

Ugyanakkor több igényes, esetenként szűkebb közönségnek szóló koncert, kiállítás is látogatóit várja több helyszínen.

Böngésszen kedvére programjaink között, és váltsa meg előre 30%-os kedvezménnyel belépőjegyét, bérletét!

Program Időpont Helyszín
2014. július 11. (péntek)
Kalandos túra a Hanságban 9:00-13:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
ef. Zámbó István képzőművész kiállításának megnyitója – Fesztiválnyitó 18:00 óra Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió Borostyán-terme
Anna and the Barbies koncert 19:30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
Alkony a Hársfasoron 18:30 óra Nagycenk
Naplementei kenutúra 18:00-21:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
2014. július 12. (szombat)
Kenutúra a nádasban 9:00-12:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Numizmatikai kiállítás megnyitója 17:00 óra Fertőhomok, Márk Vendégház
Gerencsér Pán Tamás grafikusművész „Angyalkóró” című kiállításának megnyitója 18:00 óra Fertőhomok, Tájház
Zabszalma 18.00 óra Hidegség, Toronhegyi pajta udvara
Szent Efrém Férfikar 19.00 óra Nagycenk, Szent István templom
Giczy János festőművész kiállításának megnyitója 20:00 óra Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria
Éjszakai túra a kastélyparkban és a Hársfasoron 21:00 óra Nagycenk
2014. július 13. (vasárnap)
Hajnal a Hársfasoron 06:30 óra Nagycenk
Kenutúra a nádasban 8:30-11:20 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kézműves bemutatók 9:00-12:00 és
14:00-17:00
Fertőhomok, Tájház
Matolcsy Imola selyemfestő művész „Selyem útjaim” című kiállításának megnyitója 18:00 óra Hidegség, Toronhegyi Pajta
Kiss Zsolt orgonakoncertje 19:00 óra Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Kormorán koncert 19:00 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
2014. július 14. (hétfő)
Napfelkeltei kenutúra 4:30-8:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Naplementei kenutúra 18:00-21:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Trinkl Ferenc festőművész és Csigó Gergely fotóművész „Keretművészetek/Cross art” című közös kiállításának megnyitója 18:30 óra Hegykő, Kisterem (tornacsarnok kisterme)
Canarro Music Group 19:30 óra Hegykő, Fenc-ház
Kertmozi – Tüskevár 22:00 óra Hegykő, Fenc-ház
2014. július 15. (kedd)
Kenutúra a nádasban 9:00-12:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kézműves bemutatók 9:00-12:00 és
14:00-17:00
Fertőhomok, Tájház
Kuzsner Péter orgonakoncertje 19.00 óra Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Magyar Atom 19.30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
2014. július 16. (szerda)
Kenutúra a nádasban 8:30-11:30 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kalandos túra a Hanságban 9:00-13:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kézműves bemutatók 9:00-12:00 és
14:00-17:00
Fertőhomok, Tájház
Naplementei kenutúra 18:00-21:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Szabó Balázs Bandája 19:30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
2014. július 17. (csütörtök)
Napfelkeltei kenutúra 4:30-8:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kenutúra a nádasban 9:00-12:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kézműves bemutatók 9:00-12:00 és
14:00-17:00
Fertőhomok, Tájház
Kováts Péter orgonakoncertje 19:00 óra Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Kertmozi – Isteni műszak 22:00 óra Hegykő, Fenc-ház
Kaláka 19:00 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
2014. július 18. (péntek)
Hajnali madárles 6:00-7:30 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kenutúra a nádasban 9:00-12:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kalandos túra a Hanságban 9:00-13:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Kézműves bemutatók 9:00-12:00 és
14:00-17:00
Fertőhomok, Tájház
Pribojszki Mátyás Band 19:30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
Naplementei kenutúra 18:00-21:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
2014. július 19. (szombat)
Napfelkeltei kenutúra 4:30-8:00 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Díjlovagló verseny 9:00 óra Hidegség, Ilona major
Helyi termelői piac 6:00-12:00 óra Hegykő, Széchenyi Ödön park
Kenutúra a nádasban 8:30-11:30 óra Fertő-Hanság Nemzeti Park
Rock és csülök a pajtakocsmában 18:00 óra Fertőhomok, Pajtakocsma
Horváth László gitárestje 19:00 óra Hidegség, Szent András templom
Térzene 19:30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad
2014. július 20. (vasárnap)
Díjlovagló verseny 9:00 óra Hidegség, Ilona major
Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének koncertje 16:00 óra Fertőszéplak, Mindenszentek templom
Budapest Bár 19:30 óra Hegykő, Szabadtéri színpad

A 2014-es Tízforrás Fesztivál fellépői, koncertjei:

Anna and the Barbies

Anna and the Barbies

Időpont: 2014. július 11. (péntek) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépő: 1.800 Ft (elővételben 1.260 Ft)

„Az Anna & the Barbies együttes koncerten olyan dinamikus, erőtől duzzadó megszólalást produkál, ami leszakítja a fejeket.  A zenekar hivatalosan is egy zajos-hangos rockbanda, amibe a pop-rocktól a punk-rockig minden belefér, méghozzá harmonikus egységet alkotva.

A zenekar dívája, Pásztor Anna, maga a karizma. Már 15 évesen megszökött, hogy új utakon valósítsa meg szabadságát, kortárs táncakadémián tanult New Yorkban, koreografált és rendezett musicalt, autóversenyzett Dubaiban. Egy évtizedet vándorolt a világban önmagát keresve, de a zene végig áthatotta az életét. Világ életében lázadó volt és ehhez a rockot találja a legjobb táptalajnak, legyen az punk vagy szoft rock. Nála szinte minden bulira várható “új dizájn”, “új megjelenés”.  Azt gondolná az ember, hogy ennél meglepőbb, őrültebb dologgal nem lehet előrukkolni, de Annának mégis újra meg újra sikerül.”
(Rocker.hu)

Az Anna and the Barbies az ország egyik legtöbbet koncertező zenekarává nőtte ki magát, nagy sikerrel léptek fel szinte az összes hazai fesztiválon. Márti dala című szerzeményük országos sláger lett, a dal hónapokig vezette a rádiók játszási listáit és a slágerlistákat. Az ÁNEM! Című lemezt Fonogram Magyar Zenei Díjjal jutalmazta a szakma.

Legnépszerűbb dalaik: Álmatlan, Gombóc, Nyuszika, Néha, Az Ördögre kacsintva, Márti dala. Fotók a koncertről…

Pásztor Anna (ének)
Pásztor Sámuel (ének, gitár)
Hernádi Dávid (basszusgitár)
Vaghy Tamás (billentyű)
Bubnó Márk (dob)

Zabszalma

Zabszalma

Időpont: 2014. július 12. (szombat) 18.00 óra
Helyszín: Hidegség, Toronhegyi pajta udvara
Belépőjegy: 1 200 Ft (elővételben 840 Ft, gyermekeknek ingyenes)

„Egy olyan zalaegerszegi együttesről van szó, melynek tagjai már sokféle zenekarban játszottak, többnyire jazzt, soult, vagy éppen folkot. Ez meg most amolyan gyerekmuzsika. {…} Versikékkel és találós kérdésekkel terelgetik az aprónép fantáziáját dalról – dalra, bevonva őket a játékba. Első hallásra valóban bekúsznak a képbe gyermekkorunk hímzett ingű daloló kedvencei, macskanadrágos ovisok kezét fogva. Az elsárgult archív kép azonban némi nosztalgia után elillan, mert ez azért mai zene, színes hangszereléssel. És ha “csak” gyerekdalokról is van szó, ma is ugyanolyan fontos, hogy igényes, tartalmas és szórakoztató zenét kapjanak a gyerekek, olyan szövegvilággal, ami róluk, nekik szól, s persze mindez legyen ritmusos és élő hangszereken játszott.”
(Pánczél Petra)
Legnépszerűbb dalaik: Kakukk, Hazahívó, Tyuhajos, Regős, Gyermekek és madarak

Medgyesi Anna – ének
Jakobovics Nikoletta – cselló
Jandovics Viktória – fuvola
Kozma Ádám – basszusgitár
Nyakas Péter – ütőhangszerek
Salamon Attila – gitár

Szent Efrém Férfikar

Szent Efrém Férfikar

Időpont: 2014. július 12. (szombat) 19.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Szent István templom
Belépőjegy: 1 200 Ft (elővételben 840 Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak 600 Ft)

A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg, s az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Alapítója és művészeti vezetője a Liszt-díjas Bubnó Tamás. Az együttes tagjai kivételes hangi adottságokkal és zenei képzettséggel rendelkező énekesek.

Idei fellépéseik között kiemelt helyet foglal el az a különleges koncertsorozat, amely Ybl Miklós (1814-1896) szakrális életműve előtt tiszteleg, s a Bicentenáriumi Év keretében valósul meg a nagy magyar építész nevéhez köthető – általa tervezett, vagy átalakított – templomokban. A 11 templom belső tere méretében, kialakításában, s ezért akusztikájában is nagyon különböző, s éppen ez adta az ötletet, hogy ugyanaz a program szólaljon meg majd mindegyikben, s ezzel egy izgalmas és érdekes „akusztikai vizsgálat” részese lehet mindaz, aki kíváncsi a különböző korok mesterműveinek az Ybl-templomok akusztikájában való megszólalására.

Az „Egytől – Tizenkettőig” c. program sok évszázad vallásos zenéjét helyezi egymás mellé, “quasi liturgia” formában megjelenítve, egyórás hang-áhítatba vonva be a közönséget. Angol, grúz, libanoni, magyar, orosz, spanyol művekből áll a program, de a nemzetek és a nyelvek szerepe ez esetben szimbolikus, mindössze egyfajta szép koloritot jelent a keresztény európai komponisták – köztük meghatározó, nagy mesterek (Bartók, Rachmaninov, Stravinsky, Tallis) – műveiben. Katolikus, protestáns és ortodox zene egyaránt megszólal a koncerten, ám ez sem az elkülönülést hangsúlyozza, hanem a hit megvallásának különböző zenei stílus-jellemzőit szeretné megmutatni.

(A koncertre belépőjegy elővételben kizárólag Nagycenk Nagyközség Önkormányzati Hivatalában váltható.)

Kiss Zsolt orgonakoncertje

Kiss Zsolt orgonakoncertje

Időpont: 2014. július 13. (vasárnap) 19.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Belépőjegy: ingyenes

Kiss Zsolt 1979-ben született Kapuváron. 8 évesen kezdett zongorázni. 13 évesen a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tovább tanulmányait orgona és szolfézs-zeneelmélet szakokon. Orgonatanára Hoffmann László, majd Baróti István lett. 1999-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakára, 2003-ban Lehotka Gábornál diplomázott. Tanulmányai során részt vett Gárdonyi Zsolt, Karasszon Dezső, Koloss István, Jesper Madsen, Pálúr János, Szathmáry Zsigmond kurzusain. Jelenleg a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola orgona-, és zeneelmélet tanára, valamint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium ének-, és orgona tanára. Több alkalommal adott koncertet Németországban, Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, valamint hazai városokban.

Kormorán

Kormorán

Időpont: 2014. július 13. (vasárnap) 19.00 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: 1.800 Ft (elővételben 1.260 Ft)

A Kormorán igazi hungaricum… Koltay Gergely 1976-ban alapította az együttest, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel. Dalaikban hallhatóak tradicionális népi hangszerek: a töröksíp, a hegedű, a tekerőlant, a citera, a furulya, a duda és a tárogató, amelyek együtt szólalnak meg a rock instrumentumokkal. A Kormorán eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon. Az együttes koncertprogramjain kívül egy sor albumot készített pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, valamint színészeknek. Megannyi színpadi mű, opera, valamint filmzene bizonyítja a zenekar sokszínűségét, s alkotóerejét (Julianus, Honfoglalás, Sacra Corona, Trianon, A Költő visszatér, Elektra mindörökké, Zúgjatok harangok, A Megfeszített, A Napba öltözött leány). A Kormorán tagjai az elmúlt években olyan modern, különleges muzsikát írnak, amely továbbra is a Kárpát-medence és helyenként a Balkán archaikus népzenéiből táplálkozik, s ami nagyon fontos: töretlenül népszerűek.

Legnépszerűbb dalaik: Kell még egy szó, Ki szívét osztja meg, Világok világa, Három határ, Szegénylegény, Isten ujja megérintett

Koltay Gergely (töröksíp, fuvola, furulya)
Fehér Nóra (ének)
Vadkerti Imre (ének)
Szűts István (billentyű)
Antoni Arnold (gitár)
Zsoldos Tamás (basszusgitár)
Gáspár Álmos (hegedű)
Nagy László (dob)

Canarro Music Group

Canarro Music Group

Időpont: 2014. július 14. (hétfő) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Fenc-ház
Belépőjegy: 1 200 Ft (elővételben 840 Ft)

A Canarro utcazenész duóként indult egy harmonikával (Pagonyi András), egy hegedűvel (Szakál Tamás) és egy gyerekkori barátsággal.

A Canarro jelenleg egy nagyobb formát öltő zenekar ennek a két hangszernek a középpontba állításával. Zenéjük az improvizációnak teret engedő stílusokat ölel fel. Egy igazi világzenei utazás sok különböző stílusú muzsikán át a magyar népzene örökségével, és a jazzre jellemző szabadsággal. Koncertjeiken hallható a latin bossa-nova, a francia manouche swing, vagy akár az argentin tangó is.

Legnépszerűbb dalaik: „Hej Tulipán”, Jazz manouche, Amélie, Stompin at decca

Szakál Tamás – hegedű, ének
Pagonyi András – harmonika, hegedű
Soós Márton – bőgő
Vidák Róbert – flamencogitár
Hosman Ádám – cajon

Kertmozi – Tüskevár

Kertmozi – Tüskevár

Időpont: 2014. július 14. (hétfő) 22.00 óra
Helyszín: Hegykő, Fenc-ház
Belépőjegy: 600 Ft (elővételben: 420 Ft)

Fekete István klasszikus regényéből készült színes, magyar családi nagyjátékfilm, 99 perc, 2012.

Rendező: Balogh György
Író: Fekete István. Operatőr: Gulyás Ákos. Szereplők: Kovács Lajos (Matula), Nagy Marcell (Tutajos), Péntek Bálint (Bütyök), Pogány Judit (Náncsi néni), Molnár Piroska (Piri mama), Eperjes Károly (István bá), Haumann Péter (Osztályfőnök), Szacsvay László (Orvos), Hirtling István (Tutajos apja), Nagy Enikő (Tutajos anyja), Détár Enikő (Kengyelné Éva), Rékasi Károly (Kengyel tanár úr).

A filmet követően beszélgetés Balogh György rendezővel és Gulyás Ákos operatőrrel.

Ki ne emlékezne a Magyar Televízió szinte évente levetített ifjúsági sorozatára a Tüskevárra? Mindannyiunkban nosztalgikus érzést vált ki a kedves, tanulságos történet, szívünkbe zártuk karakteres, szerethető hőseit: a pesti betonrengetegből a természetbe kiszabadult kamasz srácokat, a keveset szóló, de annál bölcsebb Matulát, a gondoskodó Náncsi nénit és persze Csikaszt, Matula hűséges társát.

A történet felett nem ment el az idő, csak az akkori filmnyelvet érezhetjük ma kissé távolinak. Az új Tüskevár alkotói viszont kiváló arány és stílusérzékkel megtalálták az utat ahhoz, hogy a történet ma is megérintse nézőit. Sőt, szóljon egy új generációhoz. S ez a lényeg. Rohanó, túltechnikalizált világunkban úgy enged felhőtlenül szórakozni, egy picit lenyugodni, lelket melengetni, hogy közben egy percre sem unalmas, sőt kalandból-kalandba csöppenünk a korunk elvárásainak megfelelő dramaturgiának, a csodálatos képi világnak és természetesen a sztárszereposztásnak köszönhetően.

Kuzsner Péter orgonakoncertje

Kuzsner Péter orgonakoncertje

Időpont: 2014. július 15. (kedd) 19.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Belépőjegy: ingyenes

Zenei tanulmányait Sopron zeneiskolájában kezdte, zongoristaként. Később az orgonával – és Baróti Istvánnal – való találkozás hatására döntött ez utóbbi hangszer mellett, első mestere éppen az esztergomi főszékesegyház orgonistája volt. A Bécsi Zenei és Előadóművészeti Egyetem hallgatójaként előbb Guido Mayer, majd Wolfgang Capek növendéke lett. Közben teológiai tanulmányokat folytatott Pápán, ezen keresztül elnyerve egy egyéves párizsi ösztöndíjat. Számos mesterkurzuson vett részt, a legkülönfélébb billentyűs hangszereken. Koncerttevékenységei közé tartozik az orgonahangversenyeken túl a zongora- és fortepiano-muzsika, valamint a vokális és a hangszeres kamarazene megszólaltatása is. Fellépett Magyarország számos városában, így többek közt Sopronban, Szombathelyen, Budapesten (Mátyás-templom, Zeneakadémia, Régi Zeneakadémia), továbbá Bécsben, Gouda-ban, Luxemburgban, Brüsszelben, Strasbourg-ban, Belfort-ban, Anger-ban, Párizsban. A Liszt Ferenc Társaság tagja; 2007 óta a Soproni Tagozat vezetője, a Társaság elnökségi tagja.

Magyar Atom

Magyar Atom

Időpont: 2014. július 15. (kedd) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: 1.800 Ft (elővételben 1.260 Ft)

A Magyar Atom – ahogy a tagok mondják – szabadidő-zenekar. Tehát akkor áll színpadra, ha épp mindenki ráér. Ennek ellenére igen sok koncerten hallhatjuk Tátrai Tibor és társai örömzenéjét. Hogy miért ez a név? Úgy volt, egyszerűen Jimi Hendrix Emlékzenekarként fog működni a társaság. Ám amikor kiderült, hogy már a második koncertről hangzó anyag készülhet, s ezt a Paksi Atomerőmű Rt. támogatja, új nevet ötlöttek ki a zenészek. Így maradt, az amúgy igen hatásos Magyar Atom elnevezés. Tátrai Tibor súlyos balesete után Hegykőn tér vissza újra a színpadra!

“Már a megalakuláskor megbeszéltük, hogy nem adunk arcot a bandának. Ami annyit jelent, hogy nem játszunk saját zenét. Nem, mert a Magyar Atom egészen másról szól. Méghozzá leginkább a felelősség nélküli zenélésről. Minden egyes bulin a fiatalságom tér vissza. Az az idő, amikor nem törtem a fejem azon, hogy milyen szólót, milyen dalt írjak. Amikor teljes lelkesedéssel és odaadással játszottam a Hendrix-nótákat. Nyilván érthető, hogy ilyenkor miért felszabadult a muzsikus. Ám azt vettem észre, hogy a közönségre is ugyanilyen hatással van a produkciónk. Az emberek is épp oly felszabadultan szórakoznak a koncertjeinken, mint mi magunk. Talán mert nekik is terhet jelentenek saját elvárásaik, ki tudja. Mindenesetre abból csak jó sülhet ki, ha a zenész és a közönség is feszültségek nélkül részese a bulinak.”

(Tátrai Tibor)

Legnépszerűbb dalaik: Wild Thing, Purple Haze, Tobacco Road, Little Wing, Crazy Mama

Tátrai Tibor (gitár)
Tóth János Rudolf (ének, gitár)
Zsoldos Tamás (basszusgitár)
Borlai Gergő (dob)

Szabó Balázs Bandája

Szabó Balázs Bandája

Időpont: 2014. július 16. (szerda) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: 1.200 Ft (elővételben 840 Ft)

„Ez is valami csontok közül kifolyt muzsika, minden benne akar lenni, egész gyerekkorom: a zene, a tánc, a folk, a funky, a vér, a szív…”

Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Jó „festőhöz” híven először a nagyokat „másolta”, ismert magyar költők verseire írt zenéket (Pilinszky, Radnóti, Faludy), aztán kialakult egyedi ecsetkezelése és saját szerzésű dalaival jelentkezett. A Kispál egykori feloszlása után kifejezetten hiánypótlást is nyújtott Szabó zenéje, mert a folk és (alternatív) rockzene alkotó ötvözésére minőségi választ tudott adni. Bár a honnan hova, melyik stílustól merre, az náluk pont fordítva történt. A népszerű zenekar egyszerre táplálkozik a népzenéből, az énekes-gitáros dalszerzői hagyományból, az alternatív rockból és a jazz-funkból.

Legnépszerűbb dalok: Bájoló (Radnóti Miklós verse alapján), Hétköznapi, Bujkáló, Zaj, Közelebb, Ne félj

Szabó Balázs (gitár, hegedű, ének, kaval)
Harangozó Sebestyén (gitár, ének)
Ölveti Mátyás (cselló, ének)
Acsády Soma (basszusgitár)
Ferencz László (dob)

Kaláka

Kaláka

Időpont: 2014. július 17. (csütörtök) 19.00 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépő: 1.800 Ft (elővételben 1.260 Ft, gyermekeknek ingyenes)

“A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, „szív-némaságra” született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti „eredeti dallamot”

(Kányádi Sándor)

A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, és népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja. A Kaláka együttes 2000. március 15-én, 30 éves jubileuma alkalmából Kossuth-díjat kapott, 2004-ben Prima Primissima kitüntetést, 2014-ben pedig Magyar Örökség Díjat.

Gyerekeknek szóló koncertjeiken a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak. A hegykői koncerten javarészt a Ragyog a mindenség erdélyi gyerekvers-antológia és új Kaláka lemez dalai csendülnek fel.

Legnépszerűbb dalok: Három Székláb, Faiskola, Duda, A játék, A cinege cipője, Csigabiga expressz, A Pelikán

Becze Gábor: (nagybőgő, gitár)
Gryllus Dániel: (furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató)
Gryllus Vilmos: (cselló, gitár, charango, koboz, doromb)
Radványi Balázs: (mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba)

Kováts Péter orgonakoncertje

Kováts Péter orgonakoncertje

Időpont: 2014. július 17. (csütörtök) 19.00 óra
Helyszín: Nagycenk, Szent István Plébániatemplom
Belépőjegy: ingyenes

1979-ben született Pécsen. Zenei tanulmányait 5 évesen a Nagyatádi Zeneiskolában kezdte. 1998-ban felvételt nyert a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) Orgonaművész-tanári szakára, ahol orgonát Pálúr János és Ruppert István osztályában, zongorát pedig Prunyi Ilonánál tanult. Hivatalos tanulmányai mellett a kezdetektől mestere volt Baróti István, az Esztergomi Főszékesegyház orgonaművész-karnagya. 2004-2008 között posztgraduális- és improvizációs tanulmányokat folytatott Franciaországban (Conservatoire de Reims és Conservatoire de Saint-Maur, Párizs), ahol még két diplomát szerzett: 2005-ben Reimsben, Pierre Mea osztályában Első díjat, majd 2008-ban Párizsban, Pierre Pincemaille neves improvizáció osztályában Improvizációs Aranymedált kapott. A hazai közönség számtalan alkalommal hallhatta játszani jelentősebb templomainkban, koncerttermeinkben, Zenekarokkal – mint a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, MATÁV Szimfonikusok, Solti György Kamarazenekar – is közreműködött.

Kertmozi – Isteni műszak

Kertmozi – Isteni műszak

Időpont: 2014. július 17. (csütörtök) 22.00 óra
Helyszín: Hegykő, Fenc-ház
Belépőjegy: 600 Ft (elővételben: 420 Ft)

színes, magyar fekete komédia, 106 perc (2013)

Rendező: Bodzsár Márk
Forgatókönyvíró: Bodzsár Márk
Zeneszerző: Keresztes Gábor
Operatőr: Reich Dániel
Szereplők: Ötvös András (Milán), Rába Roland (Fék doktor), Keresztes Tamás (Kis Tamás), Zsótér Sándor, Stork Natasa

Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Pribojszki Mátyás Band

Pribojszki Mátyás Band

Időpont: 2014. július 18. (péntek) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: 1.200 Ft (elővételben 840 Ft)

“Pribojszki Mátyás egyike azon kevés magyar muzsikusoknak, aki igazán jól és egyéni módon szájharmonikázik. Nem csak új színt és megszólalást hozott a hazai blueséletbe, de zenéjével azokat is képes megszólaltatni, akiket amúgy ez a műfaj elvétve kavar fel.”

(Jávorszky Béla Szilárd)

A Pribojszki Mátyás Band zenéje újrapozícionálja a szájharmonikát, mint hangszert és a szájharmonikázásról alkotott sztereotípiákat. Megmutatja, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket, korosztálytól függetlenül.
A csapat tagjai olyan kiváló jazz/blues muzsikusok, akiket a saját hangszerükön az itthoni legjobbak között tartanak számon.

Legnépszerűbb dalok: Real Good Man, She Wants To Sell My Monkey, Marie, Marie, Room for Two

Pribojszki Mátyás (szájharmonika, ének)
Kovács Erik (zongora)
Molnár Dániel (dob)
Szász Ferenc (gitár)
Eckert Ervin (basszusgitár)

dijlovaglo

Díjlovagló verseny

Időpont: 2014. július 19. (szombat) 09.00 óra
Helyszín: Hidegség, Ilona major
Belépőjegy: ingyenes

A rendező tájékoztatása alapján, a 2014. júl. 19-20-ra tervezett hidegségi díjlovas verseny a nevezések alacsony száma miatt ELMARAD!

Rock és csülök a pajtakocsmában

Rock és csülök a pajtakocsmában

Időpont: 2014. július 19. (szombat) 18.00 óra
Helyszín: Fertőhomok, Pajtakocsma
Belépőjegy: ingyenes

Szól a ROCK a 60-as évektől a 90-es évekig a DoktoRock Band zenekar két gitárosa (ex Gemini) előadásában. Az együttes repertoárja főként a rockzene klasszikus és magyar – gyöngyszemeiből áll (Pink Floyd, Eagles, Beatrice, Bikini, Edda, Illés, Omega, Skorpió, stb). Az együttes rendszeresen fellép Budapesten és környékén bulikban, bálokon meg bárhol, ahová meghívják.

Térzene

Horváth László gitárestje

Időpont: 2014. július 19. (szombat) 19.00 óra
Helyszín: Hidegség, Szent András templom
Belépőjegy: 1.200 Ft (elővételben 840 Ft)

Horváth László 1982-ben született Zalaegerszegen. 12 évesen kezdett gitározni. 2008-ban diplomázott a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti karán Roth Ede művésztanár osztályában. Művészdiplomáját kitüntetéssel szerezte a grazi Zeneakadémián Prof. Martin Mysliveček irányításával. Tanulmányai során részt vett Katona Péter, David Leisner, Pavel Steidl, Carlo Marchione és Aniello Desiderio mesterkurzusain. Hazai és külföldi gitárversenyek döntőse, díjazottja (2008. Szeged, Országos Egyetemi Gitárverseny – I.díj, 2012. Novi Sad, World Guitar Competition – II. díj). Több alkalommal adott koncertet Ausztriában, Szlovákiában, Romániában, valamint hazai városokban. Jelenleg a szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI gitártanára.

Térzene

Térzene

Időpont: 2014. július 19. (szombat) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: ingyenes

A Hegykői Tűzoltózenekar ad kellemes nyár esti térzenét, miközben néhány korsó hűsítő sör is lecsúszhat a még emelkedettebb hangulat érdekében…

dijlovaglo2

Díjlovagló verseny

Időpont: 2014. július 20. (vasárnap) 09.00 óra
Helyszín: Hidegség, Ilona major
Belépőjegy: ingyenes

A rendező tájékoztatása alapján, a 2014. júl. 19-20-ra tervezett hidegségi díjlovas verseny a nevezések alacsony száma miatt ELMARAD!

soproni

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének koncertje

Időpont: 2014. július 20. (vasárnap) 16.00 óra
Helyszín: Fertőszéplak, Mindenszentek templom
Belépőjegy: 1.200 Ft (elővételben 840 Ft)

Bachtól a Beatlesig

Az 1829-ben alapított Soproni Zeneegyesület jogutódjaként működő Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Magyarország egyik legrégibb zenekara, melynek elsődleges célja a klasszikus zene népszerűsítése és a fiatalság zenei nevelésének támogatása a városban és környékén. A patinás együttesben a mai napig együtt muzsikálnak hivatásos zenészek, zenetanárok és megfelelő hangszeres tudással rendelkező műkedvelők. A fertőszéplaki koncerten a zenekar vonós szólamvezetői Árvayné Nezvald Anett koncertmester irányításával ismert klasszikusok mellett XX. századi feldolgozásokat szólaltatnak meg a Beatlastől, és Leonard Bernstein híres Broadway musicaljéből, a West Side Storyból.

budapest

Budapest Bár

Időpont: 2014. július 20. (vasárnap) 19.30 óra
Helyszín: Hegykő, Szabadtéri színpad
Belépőjegy: 2.400 Ft (elővételben 1.680 Ft)

FIGYELEM, VÁLTOZÁS!!! Az elővételes jegyek a Budapest Bár vasárnapi koncertjére elfogytak, jegyet korlátozott számban már csak a koncert előtt lehet vásárolni. A pénztárak az előadás napján 18.30-kor nyitnak.

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva. Minőségi, különleges, szórakoztató muzsikája mindenkihez szól, aki szereti a jó zenét.

Legnépszerűbb dalok: Szívemben bomba van, Engem a rumba döntöget romba, Szilvafácska, Húszezer éjszakás kaland

Fellép: Kollár-Klemencz László (Kistehén zenekar), Frenk (Hiperkarma), Keleti András (Colorstar), Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven), Németh Juci (Nemjuci), Behumi Dóri (Jazz + Az), Ferenczi György (Rackajam)

Farkas Róbert (zenekarvezető, hegedű, gitár)
Farkas Mihály (cimbalom)
Ökrös Károly (harmonika, zongora)
Farkas Richárd (bőgő)
Kisvári Ferenc (dob)

Korábbi Tízforrás Fesztiválok

A 2013-mas programjainkat itt tekintheti meg.
A 2012-es programjainkat itt tekintheti meg.
A 2011-es programjainkat itt tekintheti meg.

2014. július 14-18. (hétfő-péntek) 9:00-12:00 és 14:00-17:00 óra között várjuk a kézműves mesterség iránt érdeklődőket.

Kézműves bemutatók

Kézműves bemutatók

Időpont: 2014. július 14-18. (hétfő-péntek) 9:00-12:00 és 14:00-17:00 óra
Helyszín: Fertőhomok, Tájház
Belépő: ingyenes

A bemutatókat tartó kézműves mesteremberek a népművészet hangulatába és tárgykultúrájába vezetik be a látogatót. Megismertetik az egyszerű technikákat, leültetik és bevonják az érdeklődőt, aki így aktív részese lehet annak a folyamatnak, amelyre kíváncsi és képes.

A bemutatásra kerülő kézműves és népművészeti tevékenységek:
gyöngyfűzés, textilfestés, gyertyamártás, nemezelés, szövés, hangszerkészítés (síp nádból és vesszőből), vesszőfonás, csont- és szarufarágás, fafaragás, agyagmunkák, játékkészítés (vesszőből, sásból, gyékényből, csuhéból, stb.), íjászat (honfoglalás kori íj szerkezetének, használatának bemutatásával), népzene, néptánc, solymászat. A tevékenységekbe bárki – legyen akár gyermek, vagy felnőtt -, bármikor bekapcsolódhat, akár csak egy órácskára is.

A programot a Fertő-Hanság Kulturális Életéért és Kézműves Hagyományaiért Alapítvány közreműködésével bonyolítjuk le.

Fedezze fel a Fertő-Hanság Nemzeti Park rejtette természeti kincseket szakértő túravezetőink segítségével, gyalogtúra, kenutúra és madárles formájában. A garantált túrákra és a Nemzeti Park egyéb programjaira a fesztivál idejére a Tornácos Panzió recepcióján kialakított Zöld Pontnál is jelentkezni lehet.

Kalandos túra a Hanságban

Kalandos túra a Hanságban

Időpont: 2014. július 11. (péntek) 9:00-13:00 óra
Időpont: 2014. július 16. (szerda) 9:00-13:00 óra
Időpont: 2014. július 18. (péntek) 9:00-13:00 óra
Találkozás: Esterházy Madárvárta, Osli és Földsziget között (GPS: 47°40’01.28 N / 17°08’02.50 E)
Részvételi díj: 3.000 Ft/fő, de min. 12.000 Ft/túra. Résztvevőszám maximum 7 fő.

Barangolás a hajdani vadvíz ország rejtett útjain. Hany Istók nyomán haladva a Hanság nehezen megközelíthető helyeinek élővilága tekinthető meg e túra során. Közlekedési eszköz – Land Rover Defender – biztosított.

Jelentkezés és információ:
Információs iroda és Ajándékbolt, Kócsagvár, Sarród
Tel.: +36-06/99-537-620
Fax: +36-06/99-537-621
E-mail: fhnpiinfo@fhnp.kvvm.hu

Kenutúra a nádasban

Kenutúra a nádasban

Időpont: 2014. július 12. (szombat) 9:00-12:00 óra
Időpont: 2014. július 13. (vasárnap) 8:30-11:20 óra*
Időpont: 2014. július 15. (kedd) 9:00-12:00 óra
Időpont: 2014. július 16. (szerda) 8:30-11:30 óra*
Időpont: 2014. július 17. (csütörtök) 9:00-12:00 óra
Időpont: 2014. július 18. (péntek) 9:00-12:00 óra
Időpont: 2014. július 19. (szombat) 8:30-11:30 óra*
Találkozás: Balf és Fertőrákos között, a Csárda csatornánál (GPS: 47°40’41.95 N / 16°40’38.48 E)
Részvételi díj: 2.500 Ft/fő. Családok 10 év alatti gyermekei részére 1.350 Ft/fő. A program meghatározott résztvevőszámmal indul!

A Fertő zegzugos csatornáinak és a nádasba záródott belső tavainak az élővilágát fedezzük fel a Vízi Rence Túraútvonalon haladó kenutúra alkalmával. A 3 órás program során a nádas mocsár vízi ösvényének érdekes mocsári növényeivel és a nádas rejtekében élő állatokkal találkozhatunk utunk során.

A túrát a Fertő-Hanság Nemzeti Park szervezi. A részvétel feltétele az előzetes jelentkezés, legalább egy nappal a program előtt! Ezt megtehetik telefonon, vagy írásban a Csapody István Látogatóközpont elérhetőségein. Bizonytalan időjárási körülmények esetén a túra elmarad, erről időben értesítjük kedves vendégeinket! A programok részvételi díját a mindenkori túravezetés helyszínén a túra vezetőjénél lehet fizetni, készpénzben.

Jelentkezés és információ:
Információs iroda és Ajándékbolt, Kócsagvár, Sarród
Tel.: +36-06/99-537-620
Fax: +36-06/99-537-621
E-mail: fhnpiinfo@fhnp.kvvm.hu

A *-gal megjelölt kenutúrákat a Natura ÖKOTÚRÁK Kft szervezi
Jelentkezés és információ:
Natura ÖKOTÚRÁK Kft.
Sopron, Várkerülret 24.
Tel.: +36-30/9866-488
E-mail: na-tura@na-tura.hu

Hajnali madárles

Hajnali madárles

Időpont: 2014. július 18. (péntek) 6:00-7:30 óra
Találkozás: Hansági-főcsatorna, parkoló (GPS:47°40’43.20 N / 16°50’52.89 E)
Részvételi díj: 1.500 Ft/fő, de min. 8.000 Ft/túra. Családok 10 év alatti gyermekei részére 700 Ft/fő. A program meghatározott résztvevőszámmal indul!

A Fertő szikes tavainál pihenő (ébredező) vízi madárvilágot figyelhetjük meg a kora reggeli órában. A Fertő keleti oldalán húzódó sekély vízi tavak a helyi és a vonuló madárvilág jelentős pihenő, táplálkozó és fészkelő helyei. Ezt igazolja az itt eddig megfigyelt közel 300 madárfaj is.

Jelentkezés és információ:
Információs iroda és Ajándékbolt, Kócsagvár, Sarród
Tel.: +36-06/99-537-620
Fax: +36-06/99-537-621
E-mail: fhnpiinfo@fhnp.kvvm.hu

Napfelkeltei kenutúra

Napfelkeltei kenutúra

Időpont: 2014. július 14. (hétfő) 4:30-8:00 óra
Időpont: 2014. július 17. (csütörtök) 4:30-8:00 óra
Időpont: 2014. július 19. (szombat) 4:30-8:00 óra
Találkozás: Balf és Fertőrákos között, a Csárda csatornánál (GPS: 47°40’41.95 N / 16°40’38.48 E)
Részvételi díj: 3.800 Ft/fő. A program meghatározott részvevőszámmal indul és max. 8-9 fő vehet részt, súlytól függően.

A Napfelkeltei kenutúrán az ébredező nádas élővilágát ismerhetjük meg a Fertő zegzugos csatornáin és belső tavain keresztül. A túrára még sötétben indulunk, hogy a páratlan szépségű napfelkeltét a Fertő nádasából csodálhassuk meg. Ezt a túrát kizárólag egy nagy kenuval (max. 8-9 fő) indítjuk, hogy az érdeklődőket a lehető legközelebb hozhassuk a természethez.

A túrát a Natura ÖKOTÚRÁK Kft. szervezi. A részvétel feltétele az előzetes jelentkezés, legalább egy nappal a program előtt! Ezt megtehetik telefonon, vagy írásban a Natura ÖKOTÚRÁK elérhetőségein. Bizonytalan időjárási körülmények esetén a túra elmarad, erről időben értesítjük kedves vendégeinket! A programok részvételi díját a mindenkori túravezetés helyszínén a túra vezetőjénél lehet fizetni, készpénzben.

Jelentkezés és információ:
Natura ÖKOTÚRÁK Kft.
Sopron, Várkerülret 24.
Tel.: +36-30/9866-488
E-mail: na-tura@na-tura.hu

Naplementei kenutúra

Naplementei kenutúra

Időpont: 2014. július 11. (péntek) 18:00-21:00 óra
Időpont: 2014. július 14. (hétfő) 18:00-21:00 óra
Időpont: 2014. július 16. (szerda) 18:00-21:00 óra
Időpont: 2014. július 18. (péntek) 18:00-21:00 óra
Találkozás: Balf és Fertőrákos között, a Csárda csatornánál (GPS: 47°40’41.95 N / 16°40’38.48 E)
Részvételi díj: 3800 Ft/fő. A program meghatározott részvevőszámmal indul és max. 8-9 fő vehet részt, súlytól függően.

A Naplementei kenutúrán a meleg nyári nap után, az alkonyatkor megélénkülő nádas élővilágát ismerhetjük meg a Fertő zegzugos csatornáin és belső tavain keresztül. A túrára kora este indulunk, hogy naplementei fényekbe gyönyörködhessünk Közép-Európa legnagyobb nádas élőhelyébe.
Ezen túránkat kizárólag egy nagy kenuval (max. 8-9 fő) indítjuk, hogy az érdeklődőket a lehető legközelebb hozhassuk a természethez.

A túrát a Natura ÖKOTÚRÁK Kft. szervezi. A részvétel feltétele az előzetes jelentkezés, legalább egy nappal a program előtt! Ezt megtehetik telefonon, vagy írásban a Natura ÖKOTÚRÁK elérhetőségein. Bizonytalan időjárási körülmények esetén a túra elmarad, erről időben értesítjük kedves vendégeinket! A programok részvételi díját a mindenkori túravezetés helyszínén a túra vezetőjénél lehet fizetni, készpénzben.

Jelentkezés és információ:
Natura ÖKOTÚRÁK Kft.
Sopron, Várkerülret 24.
Tel.: +36-30/9866-488
E-mail: na-tura@na-tura.hu

A Fertő-táj világörökség gyöngyszeme: Nagycenk

Alkony a Hársfasoron

Időpont: 2014. július 11. (péntek) 18:30 óra

Éjszakai túra a kastélyparkban és a Hársfasoron

Időpont: 2014. július 12. (szombat) 21:00 óra

Hajnal a Hársfasoron

Időpont: 2014. július 13. (vasárnap) 06:30 óra

Tematikus túrák a Tízforrás Fesztivál ideje alatt Nagycenken. A résztvevők a Hársfasor és a Széchenyi kastély parkjának történelmével és természeti értékeivel ismerkedhetnek meg Huiber Edit történész vezetésével.

Jelentkezés és információ:
Huiber Edit, Tel.: +36-06/30-484-52-94
A túrák a Hársfasor bejáratától indulnak.
A megadottakon kívül, előzetes bejelentkezés alapján, más időpontokban is indulnak túrák.
A részvétel ingyenes!

ef. Zámbó István képzőművész kiállításának megnyitója – Fesztiválnyitó

ef. Zámbó István képzőművész kiállításának megnyitója – Fesztiválnyitó

2014. július 11. (péntek) 18:00 óra
Hegykő, Tornácos Étterem és Panzió Borostyán-terme
Belépő: ingyenes.

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mond: Szigethi István polgármester.
A kiállítást megnyitja: Wehner Tibor Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, író. Fotók a megnyitóról…
A megnyitó szövege…
A kiállítás a Horváth & Lukács Galéria szervezésében jött létre. Látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 10:00-20:00 óra között.

Numizmatikai kiállítás megnyitója

Numizmatikai kiállítás megnyitója

2014. július 12. (szombat) 17:00 óra
Fertőhomok, Márk Vendégház
Belépő: ingyenes.

Az érem- és régi pénz gyűjteményt bemutató kiállítás látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 17.00-18.00 óra között.
A kiállítást megnyitja: Kovács György szobrászművész.
A kiállítás Márk Attila gyűjtő szervezésében jött létre.

Gerencsér Pán Tamás grafikusművész „Angyalkóró” című kiállításának megnyitója

Gerencsér Pán Tamás grafikusművész „Angyalkóró” című kiállításának megnyitója

2014. július 12. (szombat) 18:00 óra
Fertőhomok, Tájház
Belépő: ingyenes.

A kiállítást megnyitja: Mentes Endre producer.
A megnyitó után 19.30 órától Katedra és barátai Cseh Tamás dalokat adnak elő a Pajtakocsmában, ahol bográcsgulyással és kemencés házi rétessel várják a vendégeket.
A kiállítás látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 10.00-12.00 és 13.00-18.00 óra között, majd hétfő kivételével 2014. augusztus 31-ig.

Giczy János festőművész kiállításának megnyitója

Giczy János festőművész kiállításának megnyitója

2014. július 12. (szombat) 20.00 óra
Nagycenk, Horváth & Lukács Galéria
Belépő: ingyenes.

A kiállítást megnyitja: Firtl Mátyás Sopron és környéke országgyűlési képviselője
A kiállítás a Horváth & Lukács Galéria szervezésében jött létre.
Látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 10.00 és 17.00 óra között.

Matolcsy Imola selyemfestő művész „Selyem útjaim” című kiállításának megnyitója

Matolcsy Imola selyemfestő művész „Selyem útjaim” című kiállításának megnyitója

2014. július 13. (vasárnap) 18:00 óra
Hidegség, Toronhegyi Pajta
Belépő: ingyenes.

A kiállítást megnyitja: Rujaveczné Ferenczi Katalin a sarródi, Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor vezetője.
A kiállítás Grubits János faszobrász, pajtatulajdonos szervezésében jött létre. Látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 16.00 és 20.00 óra között, illetőleg a +36-30/93-62-970 telefonszámon történő előzetesen bejelentés alapján 2014. augusztus 3-ig.
A kiállítás a Tízforrás Fesztivál keretén belül Grubits János faszobrász szervezésében jött létre.

Trinkl Ferenc festőművész és Csigó Gergely fotóművész „Keretművészetek/Cross art” című közös kiállításának megnyitója

Trinkl Ferenc festőművész és Csigó Gergely fotóművész „Keretművészetek/Cross art” című közös kiállításának megnyitója

2014. július 14. (hétfő) 18.30 óra
Hegykő, Kisterem (tornacsarnok kisterme)
Belépő: ingyenes.

Látogatható a fesztivál ideje alatt naponta 18:00 és 21:00 óra között.

A fesztivál belépődíjas előadásaira jegyek a helyszínen a kezdést megelőző fél órától-, továbbá elővételben az alábbi helyszíneken vásárolhatók.
FIGYELEM, VÁLTOZÁS!!! Az elővételes jegyek a Budapest Bár vasárnapi koncertjére elfogytak, jegyet korlátozott számban már csak a koncert előtt lehet vásárolni. A pénztárak július 20-án (vasárnap) 18.30-kor nyitnak.

2014. évi jegyárak

Program Jegyár helyszínen Jegyár elővételben
Fesztiválbérlet az összes koncertre: 7.000 Ft
Anna and the Barbies 1.800 Ft 1.260 Ft
Zabszalma 1.200 Ft 840 Ft
Szent Efrém Férfikar 1.200 Ft 840 Ft
Kiss Zsolt orgonakoncertje Ingyenes Ingyenes
Kormorán 1.800 Ft 1.260 Ft
Canarro Music Group 1.200 Ft 840 Ft
Kuzsner Péter orgonakoncertje Ingyenes Ingyenes
Magyar Atom 1.800 Ft 1.260 Ft
Szabó Balázs Bandája 1.200 Ft 840 Ft
Kaláka koncert 1.800 Ft 1.260 Ft
Kováts Péter orgonakoncertje Ingyenes Ingyenes
Kertmozi – Isteni műszak 600 Ft 420 Ft
Pribojszki Mátyás Band 1.200 Ft 840 Ft
Horváth László gitárestje 1.200 Ft 840 Ft
Térzene Ingyenes Ingyenes
Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének koncertje 1.200 Ft 840 Ft
Budapest Bár koncert 2.400 Ft 1.680 Ft

Tízforrás Házikó

9437 Hegykő, Kossuth u. (Pizzéria mellett)
Tel.: +36-99/540-005
Naponta 16:00-19:00 óráig.

Hegykő Község Önkormányzat Hivatala

9437 Hegykő, Iskola u. 1.
Tel.: +36-99/540-005 Tel./Fax: +36-99/540-006
e-mail: hegyko@hegyko.hu
Hétfőtől-csütörtökig 12:30-15:30 óráig, pénteken 10:00-13:30 óráig.

Tornácos Panzió Recepció

9437 Hegykő, Kossuth u. 74-78.
Tel.: +36-99/540-200 Fax: +36-99/540-209
e-mail: info@tornacos.hu
Naponta 8:00-20:00 óráig.

Hidegség Község Önkormányzat Hivatala

9491 Hidegség, Petőfi u. 1.
Tel.: +36-99/540-042
e-mail: hidegseg@hidegseg.hu
Hétfőtől-csütörtökig 10:00-14:00 óráig, pénteken 8:00-12:00 óráig.

Fertőszéplak Község Önkormányzat Hivatala

9436 Fertőszéplak, Petőfi u. 1.
Tel.: +36-99/537-160
Hétfőtől-csütörtökig 8:00-15:00 óráig, pénteken 8:00-13:00 óráig (kizárólag a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének koncertjére).

Nagycenk Nagyközség Önkormányzat Hivatala

9485 Nagycenk, Gyár utca 2., e-mail: alpolgarmester@nagycenk.hu
Tel.: +36-99/360-012
Hétfőtől-csütörtökig 8:00-15:00 óráig, pénteken 8:00-13.00 óráig (kizárólag a Szent Efrém Férfikar koncertjére).

Igény esetén belépőjegyet postai úton is tudunk küldeni, a vételár megfizetésének igazolása ellenében. A nézőtéri helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik!

Az elővételben történő jegyvásárlásra 30% kedvezményt biztosítunk. Az adott előadásra elővételben jegyet vásárolni a megelőző napig lehet. A helyszínen kizárólag az adott előadásra lehet – teljes árú – jegyet vásárolni.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a belépődíjas programok kizárólag belépőjeggyel látogathatók. A belépőjegy váltási kötelezettség 14 éven felüli gyermekekre, nyugdíjasokra és felnőttekre egyaránt vonatkozik. 14 éves kor alatt az előadások ingyenesen látogathatók, azonban az adott előadás jellegére figyelemre kérjük, hogy a kisgyermekek viselkedésükkel ne zavarják a közönséget és a produkciót.

A belépőjegyet az előadás végéig kérjük megőrizni, azt az előadás helyszínén kérésre bármikor fel kell tudni mutatni. A 14 éven aluli gyermekek vitás esetben diákigazolvánnyal, személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazolhatják életkorukat.

Az ökotúrák részvételi díját a helyszínen kell megfizetni, ezekre elővételi kedvezményt nem áll módunkban biztosítani, és ezekre a bérlet sem vonatkozik.

A kiállítás megnyitókon történő részvétel és a kiállítások látogatása ingyenes.

Tájékoztatjuk közönségünket, hogy a szabadtéri rendezvényhelyszínek közül Hegykőn a Szabadtéri színpadra tervezett előadások esős időben sem maradnak el, mivel a színpad fedett. Ilyen esetben kérjük, hozzanak magukkal esőkabátot!

Viharos időben, vagy egyéb szélsőséges időjárási körülmények esetén, vagy bármely okból, ha az előadás nem tartható meg, vagy azt a kezdést követő 20 percen belül meg kell szakítani, és 60 percen belül nem sikerül folytatni, a megvásárolt belépőjegyek vételárát – a jegy ellenében – visszatérítjük. Amennyiben az előadás megkezdődik és abból legalább 20 perc eltelt, de az előadás bármilyen okból nem folytatható, a belépőjegyek árát sajnos nem áll módunkban visszatéríteni.

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!