Vasfüggöny Emlékhely

2016. jan. 1.Hegykő

08:00 19:00

A Vasfüggöny Emlékhely bármikor szabadon látogatható. Eredeti helyszínén, részben eredetei anyagok felhasználásával készült. A hegykői Szent Mihály-templom mellett húzódó Fertő utcából észak felé indulva, mintegy 2 km távolságra érhető el. Gyalogosan, kerékpárral, lovas fogattal, személyautóval egyaránt megközelíthető.

A vasfüggöny szerencsére ma már csak történelem. Bízunk benne, soha nem fog megismétlődni, hogy országokat, embereket aknamezővel, szögesdróttal, műszaki zárral válasszanak el egymástól. A vasfüggöny emlékhely létrehozásával – politikamentesen – szeretnénk emléket állítani mindazoknak, akiknek e 41 év alatt sikerült a határon átszökniük (disszidálniuk); azoknak, akiket szökési kísérlet közben elfogtak, majd 2-3 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek. Azoknak, akiket szökés közben megsebesítettek, agyonlőttek. Továbbá emlékeznünk kell mindazon határőr katonákról, akik télen-nyáron, esőben, sárban, fagyban esküjükhöz híven védték az államhatárt; akik szolgálat teljesítése közben, az aknák felszedésekor sebesültek meg, váltak örökké nyomorékká, vagy vesztették életüket.

A vasfüggöny szó használata világszerte akkor vált ismertté, amikor Winston Churchill 1946. március 5-én az Amerikai Egyesült Államokbeli Fultonban elmondta az azóta híressé vált beszédet „…A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger mellett fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára.” A fultoni beszédtől indult tehát „világ körüli útjára” a vasfüggöny, mint kifejezés, amely a későbbiekben a hidegháború sajátos jelképévé vált.

A vasfüggöny az 1948-1989 közötti időszakban 356 km hosszan húzódott Magyarország nyugati határán. Az első időszakban szögesdrótkerítéssel és aknamezővel zárták le a határt. Az 1960-as évek közepére a nemzetközi helyzetben bekövetkezett enyhülés hatására megkezdődött az aknamező felszedése és az elektromos jelzőrendszer kiépítése, ami 1971-re fejeződött be. Az emlékhelyen ezt a három időszakot mutatjuk be korhűen, többségében eredeti anyagok felhasználásával.

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!