Széchenyi Terv Plusz
Menü

Szőke Nikoletta

2021. július 13. (kedd) 19:30
Hegykő, Csipkeház 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 37Mutasd a térképen
FizetősKoncert Szabadtéri
Szőke Nikoletta

„Ahogy a vélemény kimondásakor, úgy az éneklésben is fontos az őszinteség.” – (Szőke Nikoletta – nullahategy.hu)

Szőke Nikoletta a Montreaux-i Nemzetközi Jazz-énekverseny győztese, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett nagy sikerrel lépett már fel New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban, Berlinben. Énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel. Eddig hét szólólemeze jelent meg, melynek mindegyike vezette Japánban az eladási listákat. Legutóbbi, Moonglow című lemezének a Grammy-díjas Helik Hadar a producere.

2017 tavaszán jelent meg első saját magyar nyelvű szerzeménye Az út hadd vigyen címmel; – azóta folyamatosan születnek új dalai. Legutóbb A Dal 2021 műsorában mutatta meg magát, ahol az első válogatót megnyerte Új esély című saját szerzeményével, és egészen az elődöntőig jutott. Zenekarának tagjai mindannyian a magyar könnyűzenei élet kiválóságai.

Közreműködik

  • Szőke Nikoletta – ének
  • Farkas Zsolt – zongora
  • Barcza Horváth József – nagybőgő, basszusgitár
  • Balog László – dobok

Megosztás

Információk

Elérhetőség

  • 2021. július 13. (kedd) 19:30
  • Hegykő, Csipkeház
    9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 37 Mutasd a térképen

Belépőjegyek és jegyvásárlás

  • Belépőjegy: 2 800 Ft
  • Kedvezményes belépőjegy 18. év alatt: 1 400 Ft

Hasonló programok

FizetősLevente Péter

Levente Péter

2021. július 17. (szombat) 18:00 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 37
FizetősMuzsikás

Muzsikás

2021. július 14. (szerda) 19:30 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert
Lounge music – Grappa Jazz

Lounge music – Grappa Jazz

2021. július 14. (szerda) 21:15 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert
FizetősJumping Matt & His Combo

Jumping Matt & His Combo

2021. július 15. (csütörtök) 19:30 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert
Összes program