Menü

A településképi rendelet módosításának véleményezése

2018. június 30.

Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 76/2018.(V. 10.) határozatával döntött a településkép védelméről szóló 16/2017. (XII. 21.) önkormányzati rendeletének módosításáról. A módosítás kizárólag az önkormányzati rendelet 1. mellékletét érinti, amelybe – a tulajdonosok kezdeményezésére – bekerül a helyi egyedi védelem alatt álló épületek közé a Hegykő, Kossuth L. u. 56. szám alatti (233 hrsz-ú) lakóépület.

A Képviselő-testület a településképi rendelet elkészült véleményezési változatát megtárgyalta és alkalmasnak nyilvánította a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI. 8.) Korm. rendelet szerinti véleményeztetésre, partnerségi egyeztetésre.

A településfejlesztéssel és településrendezéssel, a települési arculati kézikönyvvel és a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 9/2017.(VI. 29.) önkormányzati rendelet előírásai szerint az elkészült tervezetet jelen honlapon, valamint nyomtatott formában az önkormányzati hivatalban ismertetjük.

Az észrevételeket, javaslatokat az önkormányzati hivatalba eljuttatva papír alapon (9437 Hegykő, Iskola u. 1.) vagy elektronikusan (hegyko@hegyko.hu) lehet megtenni, legkésőbb 2018. június 20-ig.

Értékvizsgálat…
A településkép védelméről szóló 16/2017. (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet tervezete…

Megosztás