Széchenyi Terv Plusz
Menü

Liberty Trió

2021. július 10. (szombat) 19:30
Hegykő, grófkert 9437 Hegykő, Szent Mihály utca GrófkertMutasd a térképen
IngyenesKoncert Szabadtéri

A zenekar 2016-ban alakult meg, abban az évben, amikor a tagok még a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium hallgatói voltak. A zenekar létrejöttét a szoprán szaxofon, gitár, bőgő különleges hangszerösszeállítás inspirálta. Zenéjükben több műfaj stíluselemei érezhetőek, többek között a jazz, a latin zene és a mai populáris slágereké. Az évek alatt számos rendezvényen, fesztiválon és bisztrókban léptek fel, többek között a Debreceni Bor- és Jazznapokon, vagy a veszprémi Rozé, Rizling és Jazz Napokon.

A zenekar tagjairól. Oláh Kálmán, fő zenekarával, az Oláh Kálmán Jr. Quartettel, valamint édesapjával és testvérével Oláh Krisztiánnal számos hazai és külföldi helyszínen fellépett. 2019-ben a 2. Csepregi Gyula Jazz szaxofonverseny díjazottja, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mester szakos hallgatója. Oláh Vilmos klasszikus gitár szakon végzett, számos hazai koncertteremben adott már koncertet (Liszt Ferenc Zeneakadémia, Magyar Rádió Márványterme, Budapest Music Center). Több hazai és külföldi versenyen ért el kiváló eredményeket, ezek közül legfontosabb a Homage to Luigi Legnani International Guitar competetion 1. helyezése. A klasszikus zene mellett nagy hangsúlyt fektet a könnyűzenére, azon belül a jazz, a pop és a latin műfajokra. Duka Vilmos nagybőgő tanulmányait 11 éves korában kezdte, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felvételijére készül. A Budapest Primarius Zenekarral olyan híres koncerttermekben lépett fel, mint a bécsi Musikverein Konzerthaus, vagy a Papp László Budapest Sportaréna. A Budapesti Nagybőgős Fesztivál állandó részvevője.

Közreműködik

  • Oláh Kálmán – szaxofon
  • Oláh Vilmos – gitár
  • Duka Vilmos – nagybőgő

Megosztás

Információk

Elérhetőség

  • 2021. július 10. (szombat) 19:30
  • Hegykő, grófkert
    9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert Mutasd a térképen

Hasonló programok

FizetősDuoCorde Gitárduó

DuoCorde Gitárduó

2021. július 12. (hétfő) 19:00 9491 Hidegség, Temető utca
FizetősSzőke Nikoletta

Szőke Nikoletta

2021. július 13. (kedd) 19:30 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 37
FizetősDjabe

Djabe

2021. július 18. (vasárnap) 19:30 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert
FizetősMuzsikás

Muzsikás

2021. július 14. (szerda) 19:30 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert
Összes program