Nyáresti templomkoncert
![Nyáresti templomkoncert](/wp-content/uploads/nyaresti-templomkoncert.jpg)
Különböző korok emblematikus kompozícióiba nyerhetünk betekintést a sarródi Szent István vértanú templomban.
A koncert első részében Johann Sebastian Bach fuvola szonátáiból hallhatunk részleteket. Ha Bach nevét halljuk, elsősorban az egyházi vonatkozású műveire asszociálunk. A Máté passió mellett Bach úgynevezett Kávékantátájából is hallhatunk egy áriát. Bach nagy valószínűséggel kávéimádatát kívánta kimutatni azzal, hogy egy egész kantatát komponált erre a témára.
A koncerten a barokk művek mellett az impresszionizmus kiváló szerzőitől, Claude Debussytől és Gabriel Faurétől is elhangzanak művek. A 19. századi venezuelai születésű francia szerző, Reynaldo Hahn két csodálatos kompozíciójából francia nyelven csendülnek fel dalok. Ian Clark Hipnózis című műve pedig a 20. századba kalauzol.
A koncertet követően szeretetvendégségre hívjuk a résztvevőket a sarródi Templom térre.
Közreműködik
- Barcza Bea – zongoraművész
- Kaya Tokuhisa – énekművész, szoprán
- Hornyák Balázs – fuvolaművész
Információk
Elérhetőség
- 2024. július 6. (szombat) 18:00
- Sarród, Szent István vértanú templom
9435 Sarród, Szeder u. 3. Mutasd a térképen
Hasonló programok
![Helyi termelői piac és kézműves vásár](/wp-content/uploads/kezmuves_vasar-1-406x254.jpg)
Helyi termelői piac és kézműves vásár
2024. július 13. (szombat) 07:00 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 76.![Helyi termelői piac](/wp-content/uploads/hegykoi-piac-logo_uj-406x254.jpg)