Menü

Csipkeház

9437 Hegykő, Kossuth Lajos u. 37.Mutasd a térképen

A hegykői Csipkeházat elsősorban egy egyedülálló csipkegyűjtemény bemutatására lett létrehozva. A falu szívében lévő, több mint 100 éves ház maga is különlegesség, ritkaságnak számító kemencéivel és tisztaszobáival. A látogatók időutazást tehetnek a házbank, felidézhetik a gyermekkori élményeket. A Hegykői Csipkeház csoportos látogatással a téli időszakban is elérhető előzetes bejelentkezéssel.

A bölcsőtől a szemfedélig című kiállításról

2003-tól Szigethy Istvánné saját gyűjteményét is megtekinthetjük a Csipkeházban. A bölcsőtől a koporsóig, az élet minden jelentősebb állomásához fűződik munkája. A kiállítás célja, hogy a modernizációs törekvések során háttérbe szorult, gyakran „múzeumi” darabként kezelt hímzések a mindennapi használatra is alkalmasak és a tágabb értelemben vett közönség számára is kedveltek legyenek. Az alkotó legnagyobb elismerés amiben részesült a Népművészet Mestere címet.

Az alkotó rövid története saját szavaival

Hövej, a fehérhímzéséről ismert település a szülőfalum. Több, mint negyedszázadnyi időt éltem itt, ahol az asszonyok a család megélhetését a kézimunkázásból befolyt összeggel tették biztosabbá. Még nem voltam tíz éves, amikor édesanyám először rámát, előrajzolt anyagot, tűt és fonalat adott a kezembe, s hímezni tanított. Édesapám tragikus halála után gyermekfejjel én is „kenyérkereső” lettem, hiszen nagy örömömre, már az első kézimunkámat piacra vitték, ahol meg is vásárolták. Szép napok voltak, amikor hosszú téli estéken a petróleumlámpa fényénél, az asztalt körbe ülve varrtuk ismerősökkel együtt a szebbnél szebb kézimunkát. Ekkor már a Háziipari Szövetkezet megrendelésére dolgoztunk.

“A kézimunkázás öröme és szeretete egész eddigi életemet végig kísérte.”

Egyre bővült a pókozások (lyukhímzések) száma, újabb és újabb minták születtek. A kézimunka iránti kereslet folyamatosan nőtt, még Sztálinnak is készítettünk egy nagy asztalterítőt, amit négyen hímeztünk. Huszonöt éves koromban elkerültem Hövejről, de a hímzést nem hagytam abba. Míg szülőfalumban éltem, általában előre megterveztetett mintákat hímeztünk ki, ám az idők folyamán már ezt is egyedül készítettem (kezdetben persze én is kikértem a tapasztaltabbak, így pl.: Pócza Margit véleményét is.)

A nagyszülőktől kapott, szemet gyönyörködtető örökséget törekszem – a hagyományt tisztelve – továbbadni azoknak a diákoknak, nyugdíjas társaimnak, s az érdeklődőknek, akik őszinte csodálattal szemlélik alkotásaimat, s vágynak arra, hogy maguk is elsajátítsák a höveji fehér hímzést.

Az alkotó díjai

  • 2007 – Mezőkövesd – OKM Kis Jankó Bori-díj
  • 2008 – Békéscsaba, Országos Textiles Konferencia – Kiemelt első díj
  • 2008 – Békéscsaba, Országos Textiles Konferencia – Különdíj
  • 2008 – Népi Iparművész cím
  • 2010 – Mezőkövesd – OKM Kis Jankó Bori Pályázat 3. helyezés
  • 2011 – Budapest – Magyar Kézműves Remek-díj

Megosztás

Információk

Elérhetőség

Nyitvatartás

  • Május 01. - Szeptember 30.
  • hétfő - zárva
  • kedd - 11:00-17:00
  • szerda - 11:00-17:00
  • csütörtök - 11:00-17:00
  • péntek - 11:00-17:00
  • szombat - 11:00-17:00
  • vasárnap - 11:00-17:00

Közösségi oldalak

Kapcsolat

További élmények

3 perc autóvalFertőhomoki tájház

Fertőhomoki tájház

április -
szeptember
9492 Fertőhomok, Akác u. 10.Hagyomány Művészet Világörökség
10 perc autóvalNagycenki Széchenyi István Múzeumvasút

Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút

április -
október
9485 Nagycenk, Kiscenki u. 2.Hagyomány Múlt Természet
9 perc autóvalFertődi Esterházy-kastély

Fertődi Esterházy-kastély

Egész évben9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2.Kultúra Művészet Világörökség
24 perc autóvalFertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Egész évben9421 Fertőrákos, Fő u. 1.Kultúra Nemzeti Park Természet
Összes élmény