Széchenyi Terv Plusz
Menü

Fertőhomoki tájház

9492 Fertőhomok, Akác u. 10.Mutasd a térképen

A 2001-ben felújított Fertőhomoki tájház segít megőrizni és bemutatni e sajátos kultúrájú település múltját és hagyományait. A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2004-ben „Az év tájháza” címmel jutalmazta, a falu kulturális életének egyik legfontosabb helyszíne.

A tájház belülről

A tájház első szobájában és konyhájában az 1930-as éveket bemutató lakásbelső tekinthető meg. A szobában az akkori szalmazsákos ágyak, sublót, szekrények – bennük gazdag textil gyűjtemény- bölcső, vaskályha, varrógép és szentképek találhatók. Az eredeti horvát népviseletet két beöltöztetett bábun mutatjuk be. A szoba hajópadlós.

A konyhában az eredeti kemence mellett csikó sparhelt, valamint konyhai eszközök, vízpad került elhelyezésre. A konyhaasztal fölött egy néprádió.

A második szoba innen nyílik. Ezt valószínűleg a valamikori kamrából alakították ki. Ebben a helyiségben helytörténeti dokumentumok és változó, egy-egy szezonban látható kiállítás tekinthető meg (iskolatörténeti, fehérnemű, régészeti kiállítás).

Kortársművészek kiállítóhelye

A valamikori istálló kortársművészek kiállító helye, ahol évente három-négy művész mutatkozhat be. Ugyancsak itt került kialakításra a falu turisztikai információs pontja, ahol a turisták és érdeklődők hozzájuthatnak a térség kiadványaihoz, és tájékoztatást kapnak programokról, szálláshelyekről, látnivalókról.

Az udvart az ólak és a pajta zárja le, ahol a térségre jellemző mezőgazdasági foglalkozások eszközeit tekintheti meg a látogató. Aljzata téglával burkolt, így helyt ad koncerteknek, a falunap és más események lebonyolításához is.

A rendezvényhelyszín

A pajta mögött található kert az évente megrendezésre kerülő hagyományőrző kézműves programok fontos színhelye. A tájház a falu kulturális életének egyik legfontosabb helyszíne, helyt ad hagyományápoló rendezvényeknek (pünkösdölés, húsvéti tojásba dobálás, stb.), a falunapnak, a diófesztivál és a világörökségi nap eseményeinek is. 2006-ban ugyancsak itt került megrendezésre a 3 napos fertőhomoki hagyományőrző lakodalmas.

Megosztás

Információk

Elérhetőség

Nyitvatartás

  • Április 01. - Szeptember 30.
  • hétfő - zárva
  • kedd - zárva
  • szerda - 10:00-18:00
  • csütörtök - 10:00-18:00
  • péntek - 10:00-18:00
  • szombat - 10:00-18:00
  • vasárnap - 10:00-18:00
Kapcsolat

További élmények

HelybenCsipkeház

Csipkeház

május -
szeptember
9437 Hegykő, Kossuth Lajos u. 37.Hagyomány Kézművesség Népművészet
9 perc autóvalFertődi Esterházy-kastély

Fertődi Esterházy-kastély

Egész évben9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2.Kultúra Művészet Világörökség
33 perc autóvalGloriette-kilátó

Gloriette-kilátó

Egész évben9493 Fertőboz, Bozi magaslatMúlt Természet Világörökség
11 perc autóvalNagycenki Széchenyi-kastély

Nagycenki Széchenyi-kastély

Egész évben9485 Nagycenk, Kiscenki u. 7.Világörökség
Összes élmény