Menü

Hajdu Klára Quartet feat. Borbély Mihály

2022. július 12. (kedd) 18.30
Fertőhomok, tájház szabadtéri színpad 9492 Fertőhomok, Akác u. 10.Mutasd a térképen
FizetősKoncert Szabadtéri
Hajdu Klára Quartet feat. Borbély Mihály

„Sok stílus fér meg bennem békésen, és szívesen próbálom ki magam több műfajban, de inkább úgy mondanám, hogy beillesztem a saját zenei világomba vagy stílusomba ezeket a dalokat.”

(Hajdú Klára – fidelio.hu)

Hajdu Klára a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője. A MagyarJazz kritikusokból álló szerkesztői és a Jazzma.hu olvasói 2021-ben is az év énekesnőjének választották. Fellépett már Európa és USA számos nagyvárosának klubjaiban és fesztiváljain. Közel egy évtizedig énekelt a népszerű, kétszeres Fonogram-díjas és aranylemezes Balázs Elemér Grouppal. Saját quartetje 14 éve a jazz műfaj elismert zenekara. Eddig három lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség rajongó elismeréssel fogadott. Dalaikat a magyar jazz csatornák mellett már holland, német és szlovén országos rádiók is műsorukra tűzték. Minden eddigi albumuk elérhető a japán lemezboltok polcain.

A koncerten az idén áprilisban megjelent „Fúvom az énekem” című új lemezüket mutatják be, amelyen Klára kedvenc magyar népdalai hallhatóak a quartettől megszokott hangzásban és hangszerelésben. A zenekar vendége ezúttal a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály.

Közreműködik

  • Hajdu Klára – ének
  • Cseke Gábor – zongora
  • Soós Márton – nagybőgő
  • Richter Ambrus – dob
  • Borbély Mihály – szoprán szaxofon, klarinét, tárogató, furulya

Megosztás

Információk

Elérhetőség

  • 2022. július 12. (kedd) 18.30
  • Fertőhomok, tájház szabadtéri színpad
    9492 Fertőhomok, Akác u. 10. Mutasd a térképen

Belépőjegyek és jegyvásárlás

Jegyvásárlás

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás