Szabó Balázs Bandája
![Szabó Balázs Bandája](/wp-content/uploads/hegyko-tizforras-2023-szabo-balazsbandaja.jpg)
Szabó Balázs és bandája állandó vendége a meghatározó magyarországi és határontúli fesztiváloknak, illetve kluboknak, koncertjeik mindig igazán különleges élményt nyújtanak és rendre telt házasak. Balázs hosszú utat járt be a nagyszínpadokig: előadói pályáját egyszálgitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amely az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává érett, ráadásul úgy, hogy a magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel egy teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással érte el mindezt. Munkásságukban hangsúlyos a versmegzenésítések hagyománya, a saját szerzemények mellett szenteltek egy-egy nagylemezt Pilinszky János és Radnóti Miklós verseiből szőtt daloknak, de más költőket (Grecsó Krisztián, Szemlér Ferenc) is megzenésítettek már. Élet elvitelre című 2014-es albumuk „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. Egyéb elismerései mellett a 2016-os Petőfi Zenei Díjátadón „Az év férfi előadója” kategóriában Szabó Balázs vehette át a díjat.
Közreműködik
- Szabó Balázs – ének, gitár, hegedű, kaval, baglama
- Harangozó Sebestyén – gitár
- Ölveti Mátyás – cselló, vokál
- Acsády Soma – basszusgitár
- Ferencz László – dob
Információk
Elérhetőség
- 2023. július 14. (péntek) 20:00
- Hegykő, grófkert
9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert Mutasd a térképen
Belépőjegyek és jegyvásárlás
- Belépőjegy: 5 800 Ft
- Elővételben: 4 350 Ft
- Kedvezményes belépőjegy 18. év alatt: 2 900 Ft
- Jegyekkel kapcsolatos tájékoztató
Hasonló programok
![Szakcsi Jr. Renaissance](/wp-content/uploads/hegyko-tizforras-2023-szakcsi-jr-renaissance-406x254.jpg)
Szakcsi Jr. Renaissance
2023. július 15. (szombat) 20:00 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert![Görömbő Kompánia gyermekműsora](/wp-content/uploads/hegyko-tizforras-2023-gorombo-kompania-406x254.jpg)
Görömbő Kompánia gyermekműsora
2023. július 8. (szombat) 11:00 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 37![Horgas Eszter & Falusi Mariann](/wp-content/uploads/hegyko-tizforras-2023-horgas-eszter-falusi-mariann-406x254.jpg)
Horgas Eszter & Falusi Mariann
2023. július 10. (hétfő) 20:00 9437 Hegykő, Szent Mihály utca Grófkert![Tritonus Guitar Trió](/wp-content/uploads/tritonus_guitar_trio-406x254.jpg)