Menü

Fertődi Esterházy-kastély

9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2.Mutasd a térképen

A fertődi Esterházy-kastély Magyarország egyik legszebb barokk kastélya, amit magyar Versailles-ként is emlegetnek. A 126 szobás, melléképületekkel, 200 hektáros parkkal övezett palota az ország leghatalmasabb kastélyegyüttese, Európában a 3. legnagyobb.

A kastély első fénykora

A kastély együttes kiépítése és fénykora Esterházy „Fényes” Miklós herceghez kötődik, aki 1762-től haláláig, 1790-ig folyamatosan építkezett, hogy létrehozza az uralkodói udvarokhoz mérhető rezidenciáját, s ahol mindennaposak voltak fényűző ünnepségek. Eszterházára nemcsak a korszak magas rangú családjai látogattak el, hanem Mária Terézia császárnő-királynő személyesen vendégeskedett itt, és 1766 és 1790 között Eszterházán élt és alkotott Joseph Haydn is.

Cziráky Margit rózsakert

IV. Esterházy Miklós herceg és felesége, Cziráky Margit grófnő idején élte Eszterháza második fénykorát. A helyiek által rajongva tisztelt grófnő 1908-ban álmodta meg és építtette az eredeti rózsakertet, amely felújítása után 2016 júniusában nyílt meg a látogatók előtt.

Marionettszínház

A Marionettszínház a déli nagy park keleti oldalára került, belső terét festett sásokat utánzó stukkók és csillogó poros kavicsokban, kagylókban, csigákban gazdag vizes grották, falra festett tájképek díszítették. 1773-ban Mária Terézia vendégeskedése idején a Haydn vezényelte Philemon és Baucis darabbal nyitották meg.

A Marionettszínházat a 19. században többszintes magtárrá alakították, ekkor belső díszítményei teljesen elpusztultak. A külső homlokzataiban is megváltozott épület 2013 májusára kapta vissza eredeti barokk megjelenését. A Marionettszínház – akárcsak Haydn idejében – koncert- és előadóteremként funkcionál.

Vicces legendák

A kastélyhoz különböző legendák is kapcsolódnak: az egyik szerint Mária Terézia szeretett volna szánon érkezni Eszterházára, csakhogy szeptemberben nem volt hó, ezért a legenda szerint felsózták a földeket érkezésére. A másik történet szerint annyira tökéletesre sikerült a kastély kapuja, hogy megvakítatta a kovácsokat.

Ha szeretjük a kastélyokat, akkor érdemes meglátogatni a közelben lévő Széchenyi-kastélyt, ahol betekintést nyerhetünk a Széchenyi család történetébe és a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életébe és munkásságába is.

Megosztás

Információk

Elérhetőség

Nyitvatartás

  • Egész évben
  • hétfő - zárva
  • kedd - 10:00-18:00
  • szerda - 10:00-18:00
  • csütörtök - 10:00-18:00
  • péntek - 10:00-18:00
  • szombat - 10:00-18:00
  • vasárnap - 10:00-18:00
Kapcsolat

További élmények

11 perc autóvalNagycenki Széchenyi-kastély

Nagycenki Széchenyi-kastély

Egész évben9485 Nagycenk, Kiscenki u. 7.Világörökség
3 perc autóvalFertőhomoki tájház

Fertőhomoki tájház

április -
szeptember
9492 Fertőhomok, Akác u. 10.Hagyomány Művészet Világörökség
24 perc autóvalFertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház

Egész évben9421 Fertőrákos, Fő u. 1.Kultúra Nemzeti Park Természet
33 perc autóvalGloriette-kilátó

Gloriette-kilátó

Egész évben9493 Fertőboz, Bozi magaslatMúlt Természet Világörökség
Összes élmény